*stardust*

a snowboardboltban megrökönyödtem azon, hogy a pasim páromként hivatkozik rám, majd meg is kértem rá, hogy ne nevezzen így, mire ő azt mondta, hogy én nem a barátnője/csaja/stb. vagyok, ezért hív így.

én meg fasz vagyok, mondtam már?

ezen kívül eltűnt a főnököm, és nem szeretem az internet explorert, de itt ezzel kell szívni barátkozni. a kettő között nincs összefüggés.

ha én gazdag lennék

blogírási válságon mentem keresztül. mi értelme van ennek, minek írok, mikor más emberek párhuzamosan posztolják be ugyanazokat a képeket a mézeskalács sütikről stb? idegen embereknek rakom fel a hálóra a gondolataimat. minek? stb stb. g azt mondta, hogy ezt nagyon egyszerű megválaszolni: ő saját magának ír. hogy majd egyben visszanézhesse a dolgokat. de arra ott a napló - minek akarom mindezt feltenni a zinternetre? ennyire exhibicionista lennék? továbbá: miért nem élvezem akkor és pont? asszem megfelelési kényszerem van.

selejtezek otthon. megtaláltam egy kb 3 oldalas szösszenetet, amit 16 éves koromban vetettem papírra, és önéletrajzi ihletésű. arról szól, hogy egy lány elindul iskolába, de sose érkezik meg oda, mert menet közben inkább leugrik egy épület tetejéről. nem volt vicces újraolvasni. nem váltott ki belőlem mély érzelmeket, de furcsa volt látni, hogy ennyire szomorú voltam akkoriban.

mai tételünk címe: miért lettem antiszociális?

amikor még nyitott voltam és hittem az embereknek, eszembe se jutott antiszociálisnak lenni. nem is emlékszem rá, hogy mi volt a konkrét kiváltó ok. gyaníthatóan egy folyamat vezetett idáig. az évek során azzal kellett szembesülnöm, hogy a családomnak nem hihetek, a barátok közül sok valójában nem is barát, mert az első adandó alkalommal átb*ssza a fejem, csúnyán, gerinctelenül. azzal indokolva, hogy megteheti, hiszen én nem figyelek rá eléggé. a pasik meg az elején mondanak minden szép és jót, iszonyúan tepernek, hogy megszerezzenek, majd mikor megszerzik, amit akarnak, rövid agónia után eltűnnek és másra vadásznak.

egyre inkább visszahúzódtam a csigaházamba és gyanakodva figyeltem bárkit, aki bekopogtatott. többé már nem voltam olyan nyitott az emberek irányába. biztonságban éreztem magam. elhitettem magammal, hogy nekem ez jó, és valójában nincs szükségem senkire, mert egyedül is meg tudom oldani az életem kihívásait, el tudom tartani magamat. 

az egésszel egy probléma volt: mindezek ellenére nem éreztem magam igazán boldognak. ok voltam, ok volt az életem. de néha eszembe jutottak felhőtlenül vidám idők, amikor úgy éreztem, hogy igazán, önfeledten boldog voltam. és rájöttem, hogy az esetek nagy százalékában nem egyedül voltam olyankor.

az ajtó kinyitása volt a legnehezebb. még mindig nem nyitottam ki teljesen és nem bízom 100%-ig az emberekben, akiket újra közel engedtem. tesztelem őket, készen arra, hogy bármikor újra becsapjam az ajtót. csakhogy közben valahogy alátoltam egy éket, ami odaszorult és nem hagyja, hogy teljesen bezárjam újra.

azt hiszem, azt a valódi énem tette oda. aki bízik, szeret, játékos és elfogadó. aki képes tizenhatodszor is felkelni a földről. mert tudja, hogy aki nem játszik, az nem is nyerhet. és ő játszani akar.

"Eleinte a Dürer-kertben tartották a főleg elektróbulikat, külföldi fellépőkkel és magyar dídzsékkel." (index.hu)

értem én, hogy jövevényszó, meg minden, de dídzsékkel?!

dídzsékkel dzsaltunk a dzsindzsásban

elvesztem a gyárban. úgy érzem magam, mint egy elb*ott karácsonyi manó, csomagolok, listát gyártok, csomagolok, listát frissítek, csomagolok, csomagolok, csomagolok. és még egy kicsit csomagolok is. tavaly csodálkoztam, hogy nem volt karácsonyi hangulatom, közben már eszembe jutott, miért. konkrétan elsuhan mellettem a december. az álmom olyan munka, ahol tényleg azt csinálom, amit szeretek, önmagam főnökeként (vagy valami ilyesmi).

fáradt vagyok, de túlpörögtem, ezért esténként fél órákat nézegetem a plafont az ágyban fekve. szombaton vizsgázom is, és komolyan megfordult a fejemben, hogy puskázásra fogok kényszerülni. a pénzügy és a munkajog nem az én asztalom. ámulattal tölt el, hogy valaki önszántából tanul ilyet éveken keresztül (az én szakomnál ez csak amolyan kötelező rossz, hogy a delikvens ne legyen azért teljesen hülye, ha könyvelőt választ stb).

gondoltam, ha kihagyok két hét edzést, majd nem verem szét a kezem. egy hete lila/bordó színekben pompázik mindkettő. vennék egy zsákolókesztyűt, ha lenne rá időm. amúgy én ezt élvezem, még ha nem is jön át.

annyi év fejben élés után elkezdek végre valóban élni. ez a terv.

(a küzdősportok jót tesznek nekem)

hirtelen felindulásból kipróbáltam, nem is hozza fel a kereső a blogomat, csak ha konkrétan a freeblogot is beírom mellé. hála ezen név nagy népszerűségének, kismillió oldal van, amin szerepel ez a szó.

említettem már, hogy hajlamos vagyok feleslegesen parázni dolgokon?

na ugye.

- vajon mi lehet ez a félelmetesnek kinéző épület? mindjárt összedől.

- gyerekfogászat.

- ú.

egyre kevesebbszer van közlési ingerem, ez biztos abból adódik, hogy mindezt a pasim élvezheti esténként elalvás előtt, szerintem nem is tudna elaludni ilyen könnyen, ha én nem duruzsolnám álomba mindenféle igen hasznos és humoros dologgal. legalábbis a kontroll csoport (ő, amikor egyedül alszik el) teljesítménye ezt tanúsítja.

amúgy meg fogalmam sincs, minek nevezzem, mert egyik titulus bénább, mint a másik: barátom: nem a barátom, a barátaimmal nem dugok; pasim: ezt se szeretem, jobb híján ez maradt; jobbik felem: ő nem a jobbik felem. én egyedül vagyok egy egész, nem arra kell valaki, hogy betöltse az űrt; párom: áááá na ez utóbbi az igazán csodálatos, érzem, hogy ez lesz az!

szóval válságban vagyok a megnevezését illetően, meg attól is tartok kissé, hogy egyszer nyom egy "stardust+blog" kombót a keresőbe és akkor beégek.

hogyan haltak ki a dínók.

én vagyok a didergő király(lány).

olyan vagyok, mint egy sarokba szorított kis állat, metszőfogak kivillantva, támadásra készen, még akkor is, amikor tudom, hogy úgysem nyerhetek. de nem adom magam harc nélkül. a másik is tudja, érezze, hogy ez fáj.

hörcsög-e vagy.

újabb csodás fotográfiák a telefonomról.már annyiszor elmentem mellette, és nem tűnt fel

ezt pedig ferinek :

új, visszatérő álmom (a régi az volt, hogy terhes voltam és nagyon bepánikoltam és felébredtem és megkönnyebbültem, hogy mégsem igaz), hogy nyertem a lottón. ebből nem jó felébredni.

a pasim dvd játékosa érdekesen kommunikál velünk, ha magyarra állítjuk a nyelvet. a kiválasztott film betöltése az nála "latátolás", mikor meg keres valamit, kiírja, hogy "egyedül munkaképtelen".

minek optimista módon minden nap hurcolom magammal a napszemüvegemet. továbbá vettem egy homokszínű, magas derekú, répaszárú nadrágot, önként és dalolva. ha valaki megjósolta volna ezt mondjuk két éve, biztos kiröhögöm. igazán praktikus, mert megint fel tudom venni a csípőnadrágokhoz túl rövid felsőimet. és katonai zubbony fétisem is van.

a pasim négy napig csapatot épít a másik irodánkkal. ezt kihasználva egész hétvégén olvasni fogok, nagytakarítok a hálóban és főzök neki vacsorát vasárnap estére, mert pénteken lesz a szülinapja. a fiatalabbak sose érnek utol, ez vicces. meg az is vicces, hogy kettőnk közül nekem van gyerekparám. remélem, azért pár éven belül elmúlik. remélem sose találja meg ezt a blogot (nem tudja, hogy írok, csak azt, hogy régen írtam), mert eddig az exemen szenvedés több volt benne, mint az ő méltatása. mindegy, valahol/valahogy fel kellett dolgoznom.

mostanra elég nyugodt vagyok, mert eldőlt, hogy még fél évig maradhatok az albiban és kitaláltam, hogy melyik suliban folytassam. a többi meg majd kialakul. már előre nézek, ez is valami.

visszajöttünk toszkánából, azóta nulla a munkakedvem és a felkelési hajlandóságom. szükségem lesz egy állványra a fényképezőgépemhez.

a múlt hónapban elfelejtettem bejelenteni a villanyóraállást, erre kaptam két csekket az elműtől. az egyik 18, a másik 65k. ez vajon hogy jött ki? talán azt gondolták, ha kiküldenek egy riasztóan nagyot meg egy még nagyobbat, akkor majd könnyebben kifizetem a kisebb összeget. nyilván. a upc meg teljesen lekorlátozta a netemet (továbbra is teljesen jogtalanul). nincs kedvem ilyen dolgokkal foglalkozni.

a sulim meg nem folytatódik, mert nem vagyunk elegen. van két napom, hogy kitaláljam, mi legyen. mivel ezen aggódtam a nyár folyamán (nyálfolyamán), már van haditervem, már csak erő kéne hozzá, hogy mindezt végig is vigyem.

tegnap voltam harmadszor is tollasozni, jó sport ez, csak én vagyok még aggasztóan béna. de már nem hisztizek a pálya méretén és nem gondolom, hogy én azt a labdát sose fogom elérni, ez a szellemi erősödés jele. izomlázam van, ha felemelem a karomat.

a pasim azt szeretné, ha hozzá költöznék, amikor lejár az albiszerződésem. a barátnőim azt bizonygatják, hogy milyen jó nekem, én meg leginkább iszonyúan meg vagyok ijedve.

a régi pasim új blogja meg szar. kb azt rakja fel heti rendszerességgel, hogy milyen zenéket hallgatott legtöbbet az adott héten. csak azért nézek rá, mert azt várom, hogy egyszer majd lesz ott bizonyíték, hogy az ő élete szar, amióta én már nem vagyok benne, és akkor azt érezhetem, hogy én nyertem, mert az enyém meg jó. szánalmas-e vagy.

legszívesebben elmennék érzelmi vásárolni, de a fentiekből következően ez most nem opció.

rinya posztunkat olvasták, köszönjük a megtisztelő figyelmet.

záporoznak a postaládámba a szebbnél szebb kopogtatócédula gyűjtésre buzdító ajánlók. az lmp arculattervező felelősének szólhatna valaki, hogy nem túl professzionális az egyéni jelöltek bemutatkozása mellett olyan mailcímeket megjelentetni, mint pl. pbl4444 kukac gmail meg kecso.ildi kukac freemail (ez pl kecskeméthy i. mailcíme). ezek már egy álláspályázatnál is cikinek számítanának, nemhogy olyan kaliberű esetekben, mint országunk jövője (hahaha).